Miegymás -------- Hmmm... Mire ehhez a rovathoz érek, már tök unom az újágírást. ( Ugyanis mindig ezt írom meg utoljára ) Kissé durván írtam ki ennek a rovatnak a címét a me- nübe, nem ? Nem . Szóval végre itt a Twinpigs folytatása, a várva várt Yellow Pages. Most remélem, jól írtam le, ugyanis Omega mindig azzal piszkált, hogy rosszul írom le az újság nevét. Igaz, egyszer egy "l"-lel, egy- szer két "w"-vel írtam, de ez nem a hi- ányos nyelvtudásomnak tudható be, hanem a shit billentyűzetnek... Erről jut e- szembe: néhány hiba, betűismétlés vagy kihagyás itt is elő fog fordulni. De ha mondjuk azt írom, hogy "lessz", akkor az nem azért van, mert nagyon lesz, ha- nem azért, mert az "s" betűm ismétel. Ha azt írom, hogy "$1", akkor még nem találtam fel a 4 bites számokat, csak kihagy a 8-as, és "$18"-at akartam írni. Egy másik dolog. Hagy mentegetőzzek egy kicsit. Tudom, nem ilyenre ígértem az új design-t, és mivel ez már saját code, nem is tudom Csory-ra fogni. Az IRQ lo- ader és a töltés azért maradt el, mert Doky-nál van az a lemez, amire Csory loader-jét felvettem. Lapozóeffekt di- rekt nincsen, mert 64-esen a Magyar Mé- hész olvasása közben rájöttem, hogy un- dorító, ha tovább tart egy lapváltás, mint egy oldal végigolvasása. Lényeg, hogy nem lett csúnya. Nékém téccik ! Az újság tartalma elég nehezen alakult ki. Kissé többet terveztem eleinte, mint ami egy file-ban elfér. Mivel ugye nincs töltés, össze kellett húzni a szöveget. Kimaradt a "Miért jobb az uborka a fér- fiaknál" című női rovat, a Pályázat, ami úgyse érdekelt senkit, meg még sok érde- kes.Lehet, hogy még így sem fog elférni. Lesz viszont a szokásos Hírek és ujdon- ságok rovat, némi szöveg a SID-kártyá- ról, természetesen a Poenhegyek, a Tár- gyalás, a Programozástechnikában is a SID-kártyáról olvashattok majd, hátha idő előtt megunjátok, a Címek között már kotorászhattok is. Van egy új rovat, a Szótár, és van már levelezési rovat is, kemény egy levéllel. Kettő lett vol- na, de éppen a nemtalálás stádiumában voltam TGM levelével. ( Ugyanis időn- ként elvesztem, majd néha megtalálom, mindezt elég szabálytalan sorrendben. ) Ja, néhány szó az újság kezeléséről, hátha még nem jöttél rá. ( Például vé- letlenül is bekeverdhettél ebbe a ro- vatba. A menüben a nyilat a kurzor fel-le billentyűkkel irányíthatod. Csak 64-es módszerrel lépkedhetsz, ha kettőt akarsz lépni, nem elég nyomva tartani, hanem el kell engedni, és újra megnyomni. Ez azért van, hogy ne látsszon annyira, milyen darabos a nyíl mozgása. A rovatba a Spackó nevű hosszú billent- mény spákolásával léphetsz be. A rovatból a Spackó nevű hoszú billent- mény spákolásával léphetsz ki. (Azért írtam a hosszút röviddel, hogy kiférjen !) Ha van SID-kártyád, akkor az ESC gomb megnyomásával válthatsz a SID-meghajtó és az FRQ-converter között. Ha nincs SID-kártyád,akkor az ESC gomb megnyomásával nem történik semmi. Ha van SID-kártyád, a RESET-gomb meg- nyomásával léphetsz ki az újságból. Ha nincs SID-kártyád,a RESET-gomb meg- nyomásával léphetsz ki az újságból. Ha van SID-kártyád, az ALT gomb meg- nyomása lehetetlen ezen a gépen, mert nincs rajta. Ha nincs SID-kártyád,az ALT gomb meg- nyomása szintén lehetetlen, de vegyél SID-kártyát !!! Remélem, egyszerű a kezelés. Akkor most a távlati terveimről: Tervezek további elmés bővítéseket. Például a következő számban előrelátha- tólag érdekes kis játékot játszhat a kedves olvasó. Ha a lapozást a Commodore és a cursornyilak együttesével végzi, a program kedvesen kacagásra invitálja a még vélhetően normális játékost azzal, hogy tök véletlenszerűen lapoz. Például ha a játékos a 3.rovat 2.lapján van, bárhová kerülhet, például a 7.rovat 12. lapjára. Két eset kizárt: az első, hogy a 3. rovat 3.lapjára kerül, vagyis oda. ahová akart, a második pedig, hogy a 11.rovat bármelyik lajára kerülne, lévén hogy ennyi rovat nincs is... A másik tervbe vett vicces fejlesztés az lenne, hogy az újság időnként érdek- lődni kezd az olvasó felől, imígyen: -Láttál-e már falon pókot ? A választól teljesen függetlenül közli, hogy ő akkor is a tejes kamilláért és a pöttyös Szandi-sapkáért rajong, ezzel teljesen olvashatatlanná téve a lapot. Egyelőre ennyi ötlet fogant meg zseni- ális agyamban. Ha valakinek még volna tanácsolnivalója, attól várom a levelet! Csá gyermeteg olvasóim ! - Freddi a vaskörmű - Hírek ----- -A Sex'n'Spirit egy új taggal bővült: Peet az ex-W.C.Club 64-es szekciójának tagja belépett teljes jogú tagnak. Azt hiszem, mi vagyunk az első plusznégyes csapat, amelyiknek töknagyonkúlsaját profi zenésze van. Azt hiszem, az új- ság intro-jába az ő egyik zenéjét rakom bele, vagy a Szandi-zakot, vagy a Pa-dö- dö zenét. Igazából majd csak SID-kártyá- val lehet élvezni a minőségét. Mindene- setre a 64-es dudáknak tetszett... -Hawk of EVS`úgy döntött, hogy ezentúl makszimális mértékben a mama kedvence lesz ( idézet SJP-től... ) és abbahagy- ja a code-olást. Kár érte... -Oscar of EVS`képtelen elérni Omega of EVS-t. Sem személyesen, sem telefonon, sem az EVS-No, ki a ? személyhívón ke- resztül. -SJP of EVS sux a MEGADREAM/EVS-sel. Lefordítva: szopik, mert az EVS mega IRQ loaderes lett volna, de a loader 10 esetből 2-szer fagy. Sux. Ez az újság is azzal a loaderrel ment volna. Még sze- rencse, hogy Csory loader-ét arra a le- mezre vettem fel, amit Doky-nak kölcsön- adtam, így nem töltős lett ez a szám... -Rachy of TIT nem Rachy of TIT, hanem Rachy of Methabolix. -Tegnap észrevettem, hogy a TWINPIGS #3 és #2.5 intro bigret scrolljából ki- maradt a Methabolix. Sorry. Majd bepó- tolom... -Tovább hódít a SID-kártya ( híre ). -Rachy of MX ezentúl csak Rachy már- kájú WC-papírral törli ki a seggét. ( idézet Rachytól. ) -Az SCN-nek egy TGM nevű híres GFX-man- ja van, aki nemsokára befut. -ugy néz ki, hogy tényleg létezik a Plus/4-es női párbajtőrcsapat. ( Sorry, ezz sajtóhuba again... ) Szóval van egy cool csapat, amelyikben csak csajok vannak. Három tagról hallottam eddig. Memberstatus: Paula - code, graph Denise - code, graph Orsy - graph Ĺllítólag zenészük is van, a nevét nem tudom. ( Nocsak ! Mégsem mi vagyunk az egyetlenek ??? ) Eddig csak egy stuffukról hallottam, a neve Nibbly'92 és egy aranyos game. 64-ről van. ( Hoppá Ratt !!! ) -Garfield of FYC és én ( Proky/S&S ) egy demo erejéig alakítottunk egy csa- atot. A neve: Pound . Egy font-jellel rövidítjuk, de ez most nincs a charset- ben. ( Plus/4-esen a csillag és a kukac között található.) Bővebbet a hírekben. -TCFS meg akarja alapítani az ----> új Vortex-et. A memberstátuszt még nem hozta nyilvánosságra. Annyit tudok, hogy a grafikus nem Ratt lesz, és a maincodernek sem Omegát szerződtetik. -Eldöntöttem magamban, hogy tartani kellene a hagyományt, hogy minden csa- patunk fél évig él. Valószínű tehát, hogy jövő február környékén megalapítom az uj-Prisoners-et. ( Nem TCFS nyomán. ) A memberstátusz itt sem ismert, de TCFS biztos nem lesz benne, mert ő új- vortekszes lesz. ( Poén volt... ) Há mé nem lapozó má ? < Vidék... > -Nukeman of Chain és azt hiszem Empire vagy Marco Polo nagy üzletet akarnak csinálni, amiben a németországi program- kereskedelem, a német SID-kártyaüzlet, egy esetleges német Plus/4-es újság be- indítása lenne benne. -Empire vagy Marco Polo fogja a SID- kártyákba az olcsó SID-et megszerezni. ( cirka 100 darabot. ) -Az üzlettel kapcsolatban: Nukeman of Chain várja azok jelentkezését, akik szeretnének némi hasznot látni a prog- ramjaikból. Ha CSAK neki kikülditek a stuffokat, és senki más német láma kezébe nem kerül, akkor szép pénzért el tudja adni a dolgokat... Ez persze de- mókra nem vonatkozik... Különösen érde- kelné őt az EDC, a Methabolix, de minden olyan group, akikkel még nincs contact- ja. Ennek a feltétele persze az, hogy nem szabad más németnek küldeni !!! -A német party-n szét röhögtük magun- kat néhány NST-demón. Nem azért, mert olyan jók voltak... -Omegával megírtuk a Nukeman-pardey indulóját. Aki ott volt, sosem felej- ti el azt a hét hangot... Azt hiszem, Peet of S&S-nek meg kellene írnia 3 szó- lamban... Omen ! Te biztos tudod fejből. játszd le neki, hátha születik egy kewl zak ! -Az utóbbi Prisoners és S&S stuffoknak nem azért egyforma az intrója, mert nem tudunk újat írni, hanem azért, mert kö- vetjük a 64-es divatot, hogy egy intrót többször is felhasználunk, hiszen nem az a program lényege. Az EVS igen szívta a fogát emiatt, de ez inkább annak tud- ható be, hogy az elsőt, a TURN IT! int- rót SJP nélkül írtam meg, mert nem volt hajlandó befejezni a plottert. Egyébként az intro Doky-nál és nálam is egyforma, csak a zene különbözik. Az én introimban egy Elvis-szám van min- dig, Doky-nál egy másik zene, nem tudom, mi az, de állandó. Az eddigi stufok, a- mik az új intróval jelentek meg: Proky intro: Doky intro: ---------------------------------------- Turn it! / PRI Logy / Doky Twinpigs #3 / S&S Twinpigs #2.5 / S&S Yellow P.#1 / S&S Nemsokára megírom a SID-verziót is... -TCFS azt állítja, hogy a Terminátort valószínüleg 65xx, 75xx vagy 85xx-es processzor hajthatja. ( Gyengébbek ked- véért:ilyen a VIC-20, a 64, a 16, a 116, a Plus/4, a 128, az 1541-es, 1551-es, 1570-es, 1571-es, 1581-es processzora.) Ezt arra alapozza, hogy amikor a TERMI- NĹTOR 1.-ben a Swaci az első öntesztet hajtja végre a film elején, ( éppen meztelenül vonul be egy kocsmába... ) akkor a display-en ilyen processzor assembly-listája fut le. ( Ez komoly !!! Bár én még nem ellenő- riztem, mert régen láttam, azóta meg nem tudom megszerezni... ) -Azt is hallottam, hogy a Bonanza Ban- zay első kazettáján a számok ritmusa, illetve a dobok egy része Plus/4-gyel lett csinálva. Vajon igaz ? Szerintem lehetséges... -Az viszont igaz, bár nem én írom meg először, hogy a Methabolix egyik tagja, és a Tankcsapda együttes vezetője test- vérek. ( Kémeri-fivérek... ) Yeeaahhhh! Szeretem a Tankcsapdát. Mellesleg éppen azt hallgatom: Kilépek az űrbe, a bőröm a szkafander, elmarad mögöttem már rég a naprendszer. -A német party-n csak azért nem alakult meg az ANTIT helyett az NST-ellenes csa- pat, mert tök hülyén hangzott volna: ANTINST... ( Poén ! ) -A Prisoners ismert név még 64-en is ! -Most éppen a Magyar Méhész #4 zenéjét hallgatom, mert lejárt a kazetta. Két zene van benne. Az egyik, amit most hal- lasz az újság közben, a násik meg egy még kúlabb zene. Majd valamibe belera- kom, hogy hallhassátok. Tényleg kúúúl ! Lapozz egy kevesnyit ! -Dr.Veress Páltól megkérdezte egy csaj, lehet-e porszívóval önkielégítést végez- ni. Az öreg zavarba jött, mert nem tud- ta, hogy a csaj fújni, avagy szívni a- karja . -Tegnap voltam a tüzijátékot megnézni, és egy 64-es haverommal, Warhead of Chromance-val mentünk ki. ugy volt, hogy ott találkozunk néhány másik 64-es scenetaggal, például a FACES, a TRIAS, a PRIDE, az EXILE, a CHROMANCE képvise- lőivel, de miután a nagy tömegben senkit sem találtunk meg, ketten vonultunk le a partra, hogy a kezdésig elmés beszó- lásokkal és szakmai vitákkal szórakoz- tassuk az arra rászorulókat. (Meg a töb- bieket is...) Warhead-ot nemsokára meg- kísérelték vízbe fojtani, mert fél per- cenként bemondta a pontos időt, hozzá- téve, mennyi van még a kezdésig. A gyil- kossági kísérlet elmaradt, mert hirte- len egy elcsigázott vizenfutó galamb csapódott be közénk. Szegényt még délben felriasztották az érkező nézők, és azó- ta nem tudott leszállni a rakparton ül- dögélő emberektűl. Annyira kifulladt, hogy amikor egy mellettünk ülő fickó meg akarta fogni, nem volt ereje elre- pülni, csak ekezdett ballagni a víz felé. Azt viszont már nemtudta elvisel- ni, amikor a fickó kezében Warhead meg akarta simogatni. Előre látva vesztét egy artikulátlan sikoltással a levegő- be vetette magát, de hamar visszazuhant. A sima víztükörről lapos kő módjára pat- tant egy vérszomjas nagymama kezébe, aki cséphadaróként forgatta zöld 7UP-os pille-palackját.Innen a tömeg miatt szem elől tévesztettük az eseményeket. Min- denesetre a tett színhelyéről hamarosan füstpamacsok kezdtek szálldogálni, és a közben elkezdődött tüzijáték robaját időnként el-elnyomta a véreskezű nagy- mama széles csámcsogása... ujdonságok ---------- Azt hiszem, nem túl sokkal szolgálhatok most, hogy miért, azt már leírtam né- hány helyen. Azért kezdjük: -Az EVS mega címe nem Mallory lesz, pedig tök cool name ( én adtam... ), hanem Megadreams. ( Lame név... ) A híreknél elolvashatod az ezzel kapcso- latos bonyodalmakat. Egyébként láttam pár részt a partyn és SJP-nél,cool lesz, csak a zene lesz EVS-módra lame... -Azt hiszem, kész az EVS-noter, ami még Prisoners-noterként szerepelt a Twinpigs-ben, de közben ugye megszűn- tünk... -Az új Nukepaperrel szívtam, mert kide- rült, hogy 1541-esen nem fut... ( ilyen úgyis ritkán van !`) Nem baj, kijaví- tottam, és elkldtem. Mellesleg írtam hozzá egy új editort, mert SJP-ét nem vette fel a Nuke. Ez csak belső haszná- latra készült, és passworddal indul. -ugy döntöttem, mégis megírom a Magic- paint +++ verziót, teljesen új kóddal. Remélem, lesz olyan jó, mint amit TCFS kezdett el. -Terveimben szerepel egy másik logo- editor is. Ez egy háromszínű, teljes graph-képes editor lenne, kör- és egye- nesrutinnal, másolással, kifestéssel, szóval tuti lesz. A kész logo charsetbe tömörítve használható. Ilyennel készül- tek az új intró alsóo logói, illetve a TURN IT! intro Prisoners-logója, 64-en. -Rachy of MX hosszú hallgatás után elő- rukkolt egy LLOYD GAME nevű játékkal. Fogalmam sincs, milyen típusú. -Szintén Rachy műve az Adventure Building System. Valami szöveges kaland- játékszerkesztő, amibe Botticelli, Multi Botticelli, Microillustrator, és később talán Art Studio képeket lehet a helységekhez rendelni. -Ĺllítólag van DIZZY 3 lus/4-en, és a színvonala is jó. Ezt egy nálam járt pogácsától hallottam. Meglepődtem, és kissé hitetlenkedtem is, de erre beje- lentette, hogy hétfőn ( ma van péntek ) elhozza nekem KAZETTĹN !!! Majd legkö- zelebb megírom, mi a helyzet vele. -Mint a hírekben olvashattad, létezik egy Plus/4-es női csapat, a Plussycats. Kiadták az első konvertált game-jüket, aminek a címe Nibbly'92. ln ismerem 64- ről ( a partyn Ratt próbálta áthozni ), és ha már fele olyan jó, mint az erede- ti, akkor meg fognak minket lepni. A game-t állítólag Denise konvertálta, Paula kis segítségével, az introban pe- dig Orsy kullogoja ( cool logoja ) van. Juteszembe, a Híreknél kimaradt, hogy a Paula és a Denise a Lamiga két intel- ligens chip-je. Gondolom innen jött a név ötlete. De hogy az Orsy honnan jött? Lányok, ha olvastok, írjatok nekem ! -TCFS állítólag befejezte a partyn elkezdett Cloud Kingdoms-ot, és valami másik game-t is, ami nem tudom mi. Azért tök jó, hogy mindezeket a Nukeman fogja nekem elküldeni... -TCFS a party óta azt hiszem, elfelej- tette a Logopaint +++ verzióját, ami az én Magicpaint-omon alapult volna. Ugye, TCFS csak saját code-dal dolgozik ??? Legalább ne előttem szedte volna ki a rutinokat a Magicpaint-ból ! De úgy tű- nik, csak azért kezdte el, hogy velem ki..sszon... TCFS SUX !!! -A Pound ( lásd a híreknél! ) készül a SID-kártya kiadására egy 2 oldalas demo- val. Kissé furcsán lesz összerakva, hogy a kártyátlanok is élvezni tudják... Garfield már három résszel majdnem kész, én még sehol sem tartok... Most ennyi újdonságról tudok. Mint már néhányszor mondottam volt, írjátok meg, milyen új dologról tudtok ! - Proky - SID-kártya ---------- Sokan kérdezték, hogy áll a dolog. Hát áll. Csory nemrég azt mondta, a frekven- cialeosztást újra meg kell csinálni, e- gyébként a kártya jó. Már van kivel meg- terveztetni a NYĹK-ot, Nukeman szerez olcsón SID-et, ( szeptemberben jön majd Magyarországra ezügyben ) szóval azért megyeget a dolog, Jelzem, nekem már van egy működő verzió, de nem a Csory-féle. Egy Christiam Schaefner nevű keletnémet fickó adta. Ez a kártya egyébként nem teljesen tökéletes, és nehezen használ- ható. A gép frekvenciáját meg kell fe- ezni ($ff13 1.bitje) és csak így lesz jó a zene. Bár így sem tökéletes, mert halk és néha elvesznek a szólamok. Ettől függetlenül jól mutatja, milyen lesz a jó kártya. Akit érdekel, szívesen meg- mutatom neki. Juteszembe, azt hiszem, már leírtam, de azért mégegyszer: Ez az újság már renndelkezik SID-kártya meg- hajtóval, szóval ha majd lesz Csory-fé- le kártyád, akkor az ESC-kel válthatsz a SID és a normál FRQ-converter között. O.K. Erről ennyit. - Proky - Szótár ------ lszrevettem, hogy egyes fickók kissé furcsán használják a "szakszavakat". Például a leggyakoribb hiba, hogy a coder-eket cracker-kent emlegetik. Saj- nos Plus/-en a crackerek már nem létez- nek, mert a cracker olyan egyén, aki gyári game-kat tör fel, és trainer-eket pakol bele. Aki demo-kat ír, az a coder. Na jó, akkor lássunk neki. Hogy a rovat hosszabb legyen, beleraktam néhány 64-es "nyelvjárású" szót is. coder - olyan ember, aki demót vagy já- tékot IR. cracker- olyan ember, aki játékokat tör meg, és trainer-eket rak rá. lamer - olyan fickó, aki csak programo- láma kat cserél, de csak saját szó- pogácsa rakozására. swapper- szintén cserél, de csapatban svápoló van, és azért swappel, hogy a csapatának stuffjai terjedjenek Ide már nem fér ki új, ezért lapozz ! stuff - bármilyen program, de lehet hardware, lemezbugyi, szóval olyan tárgy is, ami a compy-hoz kapcsolódik. dude - gyűjtőnév,beletartozik a coder, duda grafikus, zenész, cracker, guy swapper, vagy bárki, aki az elite-be tartozik. elite - a scene azon csapatai, akik ma- gas színvonalat adnak. scene - egy gép köré csoportosuló őrül- szín tek gyűjtőneve. cool - valami kegyetlenül jó dolog Ql jelzője, kb. olyasmit jelent, kewl hogy laza, klassz, stb... party - olyan összejövetel, ahol több pardey csapat találkozik, és fő célja nem a programok másolása. meeting- egy csapat taagjainak találko- zója, esetleg néhány vendéggel. greeting-üdvözletek egy scrollszövegben greets azoknak, akiket a szöveg írója bigrets személyesen ismer,vagy contact- ja van velük. ruler - uralkodő rules - uralom outfit - külső kinézet design - szintén ilyesmit jelent, de azt is takarja,hogy milyen az adott stuff összhatása. Mega- - valami extra dolog jelzője. mag - lemezújság (lehet kazettán is!) spák - space ( szóköz billentyű ) Hirtelen ennyi jutott eszembe. Lehet, hogy a következő számban folytatom. Ha valakinek van még ötlete, írja meg, és leközlöm. Remélem, egy kicsit rendet raktam az ilyen és ehhez hasonló szavak között. Ha valakinek nem tiszta ezeken kívül valamilyen szó jelentése, az is írhat, és én megválaszolom. Vagy nem. -=+ Proky +=- Poénhegyek ---------- Remélem, ez a rovat fog legjobban tet- szeni. Nem is dumálok, hanem indítom a vicceket: Rendőrvizsga van. Hárman felvételiznek, Bemegy az első.Megkérdezik tőle: -Do you speak english ? -Hööö??? Kirúgják. Megy a második. A kérdés: -Do you speak english ? -Hööö??? Ezt is kidobják. Megy a harmadik. -Do you speak english ? -Yes, I do. -Hööö??? ---------------------------------------- Két rendőr atombombát fűrészel a siva- tagban. Megkérdi az egyik: -Te Józsi ! Mi lesz, ha ez itt felrob- ban?` -Nem probléma, van másik ! A tanár megkéri a gyerekeket, mondjanak valami csintalanságot. Feláll Pistike: -Nekem tegnap éjszaka kistesóm lett. -Gratulálok, de mi ebben a csintalan- ság? -Az,hogy én szúrtam ki a papa óvszerét! ---------------------------------------- Tanárnő:-Móricka, leírtad 100-szor,hogy "nem beszélek csúnyán, és nem tegezem a tanárnénit"? Móricka:-Hát persze, 200-szor. T:-ls miért 200-szor? M:Hogy jobban örülj, te ribanc!!! -Ha előre tudom, hogy szűz vagy, több időt szánok rád ! -Ha előre tudom, hogy több időt szánsz rám, leveszem a harisnyám !!! ---------------------------------------- A falusi bácsi felmegy Pestre. A Rákóc- zi téren egy Qrva leszólítja: -Papa, akar egy menetet ? Az öreg belemegy. Felmennek a kéróra. A Qrva elkezd vetkőzni, de a bácsi nem várja végig, még a csajon van a melltar- tó, ő már nekikezd. -Papa, még le sem vetkőztem teljesen ! -Nem tesz semmit, a kecskét is kantá- rostul basztam meg... -Miért oszlott fel a futballcsapatotok? Talán elvesztettétek a kedveteket? -Ĺzt nem, csak a labdát... ---------------------------------------- -Pincér ! A levesemben egy légy van ! -Az semmi ! A kenyerém egy pók mászik ! ---------------------------------------- -Mi az:kicsi, és szélesedik a mosolya? -Kisgyerek zsiletpengét szopogat. ---------------------------------------- -Mi az:fekete és nekimegy a zongoránal? -Steve Wonder ---------------------------------------- -Mi a villamosszék kisöccse ? -Elektromos kisülés. 2 láma rendőr talál egy tükröt. Az 1-ik belenéz: -Jaj, de ismerős ez a fickó ! Belenéz a másik is: -Te hülye, ez én vagyok ! ---------------------------------------- -Mi az: drót végén széndarab ? -Kezdő villanyszerelő. ---------------------------------------- -Honnan ismered meg a leprás postást. -A bélyeg alatt ott van a nyelve... ---------------------------------------- A rendőr biciklizik. Egyszer csak ele- sik. Bazi nagy tömeg gyűlik köré: -Mit néznek? ln mindig így szállok le ! Apu és Anyu nagy gondban vannak. 1 hét múlva lesz Imike születésnapja, és nem tudják, milyen tortát vegyenek neki. Egyik nap Imike hazajön az iskolából. Apu megkérdezi: -Ettél fagyit ? -Nem. -ls ízlett ? -Nem ettem fagyit !!! -Hazudsz, disznó ! -sikoltja kedves hangsúllyal Apu, majd kicsavarja Imike kezét, kecses mozdulattal a WC-be nyom- ja a fejét, néhányszor lehúzza a vizet, majd a biztonság kedvéért mégegyszer. Eközben a konyhakést egyszer-kétszer megforgatja Imike nyakában, majd fel- kattintja öngyújtóját, és némi fülpör- kölést kilátásba helyezve így érdeklő- dik: -Na most válaszolj a kérdésemre, vagy kiheréllek ! Milyen fagyit ettél ? -Vahanihilihihaha...-hörgi Imike. -ls ízlett ? -Ihigehen... -Jól van, mehetsz játszani-mondja apu és visszaadja Imikének a levágott ujját. Megérkezik Anyu. Apu lelkendezve öleli meg: -Képzeld, tudom, milyen torta kell a mi kis Imikénknek ! -Milyen ? -Vaníliás !!! -Mindegy, mostmár vettem egy puncsosat. < Kissé morbid... > Tudtad hogy... -Omen terhes ! De csak Doky kedvéért ! -a franciaországi dermesztő -49 fokos hidegben lefagyott a Mona Lisa mosolya. -Ellopták a Bastille 1789-es bevételét. -Nobel díjat kapott Ratt, mert sikerült kereszteznie az egerészölyvet és a szar- vast. Az így kapott állat az egérszar. -Megjelent Szemérem István új könyve: 80 pap alatt a hölgy örül. Most egy kis közmondásanyag: Ahány ház, annyi szopás. Nem esik messze a vak a botjától. Kicsi a bors, de le van szarva. Öntsünk tiszta vizet a nyílt lapok közé! Hazug embert könnyebb utolérni,ha sánta. Az nevet utoljára, aki utoljára nevet. Sok lúd sokat szarik, Madarat tolláról, zoknit szagáról. Sok pohárnak sok az alja. Öregember nem vénasszony. Nyelvében él a nemzet, de a nyelvével még senki sem nemzett. Kutya sem válik vízzé. Hmmm... Kábé ennyi lett volna, de azért még kaptok búcsúzóul egy kúl viccet: A rendőrnek fia születik, de kis testi hibával, ugyanis 4 keze és 4 lába van. A rendőr titokban neveli a gyereket, de a ficak a 18-adik szülinapjára azt kéri, hogy vigyék el egy hajókirándulás- ra. El is viszik. A gyereknek WC-re kell mennie. Oda mégsem mehetnek vele, ezért elengedik, de lelkére kötik, hogy nagyon vigyázzon. Eltelik 10 perc, a ficak nem jöm. Eltelik 20 perc,még mindig nem jön. Már fél órája távol van, gondolják, ki- mennek érte. A WC-ben nagy dulakodás za- ja hallatszik. Egyszer csak kicsaódik a WC ajtaja, és kilép egy véres pasi:` -Bazi nagy pókot fogtam !!! < Remélem ti is szeretitek az ilyen morbid poénokat. > - Proky - Tárgyalás --------- Bár a Prisoners megszűnt, és így a bűn- ügyekhez semmi közünk, azért az ügyészi állásomat megtartom, tehát ez a rovat is marad. Most a DIGITAL INTEGRATION / TCFS kerül terítékre. A loader jó, még 51-esen is fastloader- rel fut (ha jól emlékszem), ami TCFS- től elég szokatlan. Szerintem Csory ke- ze van a dologban... Töltés közben az UNASSUMING demóból már jól ismert LOADING logo vigyorog ránk. Ejnye-bejnye Töci! Nem lehetett volna valami másik logot rakni bele ? ln magam legalább 3 olyan 64-es demót másoltam fel neked, amiben ezerszer jobb LOADING`logo-k voltak ! Ha már minden- képpen konvertált kell, onnan vehettél volna! Az első rész egy Finesplitter, azaz rasztertörésutánzat graph-képen, 3 szín- ben (+fekete háttér). Ez a TCFS-től már szinte megszokott darabos mozgást pro- dukálja. Egy kis idő múlva a splitter közepe eltűnik, és egy TCFS logo jele- nik meg helyette, ami Omen műve. Nekem nem tetszik a logo ( bocs, Omen ! ),de ez ízlés dolga. Nemsokára visszajön a splitter, majd ezen egy színmemória- scroller indul el. Mindez alatt egy bor- zasztó zene indul el, amin hallatszik, hogy CEEKAY módszerrel van elrakva, bár ezt nem ellenőriztem. ( Aki nem ismeri a módszert: az összes hangregiszter ér- téke raszterlefutásonként eltárolva. Gyors, de memóriaigényes módszer. ) A második rész egy vectorpart kör- scrollal kombinálva. Fasza code, egy Battery 2 stílusú TCFS logo, CEEKAY zak, darabos mozgású vector. A code viszont ténykeg jó. A harmadik rész egy igazán eredeti öt- let, egy cool rajzfilm. Az a kár, hogy konvertált, annak ellenére, hogy TCFS szerint "a demoban nincsenek konvertált kódok vagy effektek" ( fordítás az utol- só partból ). Sajnos volt szerencsém a? eredetihez, és csak a zenében és a logo- ban különbözött. A zene nem Ceekay ! A The End part egy upscroller grafikus képen, TCFS közmondásos darabosságával. A kép jó, de 64-ről van. A zene igen láma lett, szintén CEEKAY-os ! Akkor most a 6 szempont 0-10-ig : 1. - Graph..........................4 Ami jó, 64-ről van. Egyébként sem egy grafikai beállítottságú stuff... 2. - Code............................9 Hát ez tényleg jó. Mégsem 10-es, mert a rajzfilm 64-es code. 3. - Zaks............................3 Már leírtam, miért lett ennyi. Ami fel- hozta, az a Cartoon zenéje, az jó lett. 4. - Design..........................3 Nagyon lehúzza az a darabos mozgás... 5. - ujdondság.......................9 Minden rész a maga módján eredeti. 6. - Ötlet...........................5 Erről nincs mit mondanom, ez van. Összegezve: 33 év. Most jöhet az SJP-féle ügyiratszimulá- tor: Vádlott: TCFS Vád: Digital Integration Ügyész : Proky - Sex'n'Spirit ÜMK. Enyhítő körülmények : Design, Zaks Súlyosbító körülmények: Code, ujdonság Itélet: 33 év, fogházban letöltendő kényszermunka. Hát, ez volt az én magánvéleményem. - Proky - Programozástechnika ------------------- Most egy olyan dolog, ami még nem aktu- ális, de jó lenne, ha mindenki ismerné: A SID-kártya kezelése: Tulajdonképpen egy egészen egyszerű technikája van. Ugye van egy 64-es ze- nénk. ( Enelkül nem nagyon megy... ) Ezt minden átírás nélkül lejátsszuk. Igy a zene- illetve hangadatok beíródnak $d400 fölé. ( max $19 byte ) Ezeket kell a SID-kártyába juttatnunk. Csory kártyájá- ban a SID $FE80-tól lesz címezve, a Schaeffner-kártyában $FD40-től. A lényeg tehát, hogy a $19 byte-ot át kell másol- ni ide. Ugye, egyszerű ?`Ettől függet- lenül a TED hangját a megszokott módon használhatjuk. Ami tulajdonképpen problémás, az a kár- tya lekérdezése. Mert ugye mennyivel e- legánsabb, ha a prg. felismeri, hogy van-e kártya a gépben, vagy nincs, mint ha megkérdezi. A legegyszerűbb módszer azon alapszik, hogy a SID`tartalmaz egy Analóg-Digital konvertert. Ez eredetileg a $d419-1a címeken érhető el. A kártya ezeket a $fe99-9a ( Csory ) illetve a $fd59-5a ( Schaeffner ) címekre rakja át. Mivel ezek a kártyában nincsenek be- kötve, értékük mindig $ff lesz. Ez ter- mészetesen csak akkor jelentkezik, ha a kártya be van dugva. Ha nincs, akkor mindkét terület tartalma változik, mert oda nincs memória címezve. A lényeg te- hát: Néhányszor egymás után megvizsgálni a $fe99-9a iletve $fd59-5a címek tartal- mát. Ha minden esetben $ff-et találunk, akkor a gépben van kártya. Ha nem, akkor alapgéppel van dolgunk. Hogy néz ez ki a gyakorlatban ? Ha lapozol egyet, meg- tudod. a2000 lda $fe99 A többszöri lekérdezés cmp #$ff azért kell, mert alap- bne ide állapotban itt a memó- lda $fe9a ria állandóan változik. cmp #$ff bne ide lda $fe99 cmp #$ff bne ide lda $fe9a cmp #$ff bne ide jmp $3000 - van kártya ide jmp $3100 - nincs kártya Levelezés --------- Képzeljétek el, kaptam két levelet, ami az ex-Twinpigs-sel kapcsolatban jött... Az elsőt TGM of SCN írta, saját bevall- lása szerint ő a Scorpions új grafikusa. Az ő levelét sikeresen elhagytam, így még idézni sem tudok belőle. Sebaj, neki válaszoltam, és el is küldtem neki né- hány "újabb" Prisoners és S&S stuffot. A másik levelet Rachy of MX küldte, és ennek nagy szerepe volt abban, hogy végre megIrtam ezt a számot. Akkor lás- suk a levelet: Hello Proky ! RACHY vagyok. Olvasgattam a Twinpigs számait, amikor rábukkantam a fantaszti- kus hírre: T.N.#27, és még azt is meg- tudtam, hogy én rajzoltam a gfx-et bele. ( vagy az a B.T.-ben volt?) és az intro- ját is én csináltam. Nahát ! Hogy miket meg nem tud az ember ! ln ugyanis úgy emlékszem, hogy össz-vissz egy logo-t segItettem a fehérvári party-n UNREAL- nak belerakni! Na mindegy! Ha már mindenáron hIreket akarsz adni rólam, akkor inkább azt Ird le, hogy... ( leírtam a híreknél - Proky )@ Az újság egyébként tetszik ! Elég jó poénokat nyomatsz ! ( Ezentúl csak RACHY márkájú WC-papírral törlöm ki a seggem...) A SID-kártya hIre igaz? Az elég kewl lenne! ls az ára is elfogadható lenne. (Engem nagyon érdekel...) Na mára ennyi, mert még elbízod magad. Nem szükséges levélben válaszolnod, e- lég az újságban, úgyis megkapom. BYE! RACHY of MX U.i. : egyelőre úgy néz ki, hogy MX-es vagyok... ---------------------------------------- O.K. Rachy ! Kösz a levelet, bár kissé meglepődtem, azt hittem, már legalább olyan magasról szarod le a PLUS/4-et, mint én a TCFS fejét. Meg aztán nem is voltunk a leg- jobb viszonyban... De mindegy, én mos- tanában senkivel sem vagyok összevesz- ve, csak azt a fasz TCFS-t utálom kur- vára. Ha érdekel, miért, akkor olvasd el a Byte Times #5 hírrovatát ( Logo- paint vs. Magicpaint ügy. ) Szóval akkor kicsit válaszolgatok, re- akciózok a leveledre. -A Terror News #27 természetesen sziva- tás, bár létezik. Nem én követtem el, de nem is akarom elárulni, ki csinálta. Egyébként az OMO-tól lett ilyen. Mellesleg hozzám az MX-féle TN-ből még egy darab sem jutott el hozzám. Való- szInüleg az én hibámból. Juteszembe, nem akar valaki nekem stuffokat küldöz- getni ?`El tudnám viselni... Igy az újság is jobban informált lenne. -Örülök, hogy tetszett a Twinpigs. Re- mélem, ez is tetszeni fog, mármint a Yellow Pages. Ezzel kapcsolatban vala- melyik rovatban olvasd el a mentegető- zést ! -Annak is örülök, hogy ezentúl csak a RACHY márkájú papírt használod, majd a gyártóktól szedek reklámdíjat. ( vicc volt... ) -Nem szoktam elbízni magam, viszont sze- retem a hosszú leveleket. Legközelebb légyszíves a papír másik oldalára is ír- ni, hogy több legyen ! -Már rájöttem, hogy azért írtad, hogy szerepelhess az újságban. Hát eme vágyad teljesülhetett, majdnem saját rovatod van. -MX-es vagy ? Az valami vírusos beteg- ség, vagy egy új párt ? Akkor ennyi. Remélem, nem sértődtél meg, de hát ilyen a stílusom, mint a Twinpigs-ben már olvashattad. Mentségem- re szolgáljon, hogy magamat is "kigúnyo- lom" ( hú, de szépen irtam ! ) Mellesleg megmaradhatna ez a jó szoká- sod, hogy leveleket írsz nekem, hálából mindig beleraknám a szövegedet az új- ságba. Benne vagy ? Ird meg ! Egyébként várom mindenki levelét, jó lenne, ha hírekkel, új stuffokkal ké- nyeztetnétek... %: Proky of S&S PROKOP GĹBOR BUDAPEST XXI. Zrínyi u. 4. 10/46. H-1214 :(06)-(1)-277-09-27 - Proky - Címek ----- Most egy ici-picit több cím lesz. Elő- ször a szerkesztőségi cím: Proky of Sex'n'Spirit ;újdonságokat, Prokop Gábor ;híreket, új Budapest XXI. ;stuffokat várok, Zrínyi u.4.10/46. ;itt lehet kriti- H-1214 ;zálni is. Tel:(06)-(1)-277-09-27 Megjegyzem, lehet, hogy nemsokára el- költözünk,de ez a levélcímet nem érinti, mert a postás úgyis elhozza majd. Azok, akik személyesen keresnek meg, a lift- ben vagy a 10. emeleten az ajtónknál majd megtalálják az info-t, hogyan ta- lálnak el hozzám. ( A ház másik végén lévő lépcsőházba megyünk majd, a 3. eme- letre. ) Szóval írjatok nekem sokat !!! Most Doky kérésének teszek eleget, aki befejezte a Logy-t, és szeretné terjesz- teni. Természetesen mindenki megkapja, de mivel másolásvédelem van rajta, csak Dokytól lehet megszerezni. Aki vágyik egy igazán cooool logikai game-ra, jó digitalizált BONUS-képekkel, eredeti ( nem lopott, direkt erre a célra írt ) 64-es csúcszenével, klasz intróval, stb. akkor írjon Doky címére, küdjön neki válaszbélyeget és egy lemezt, amire ő ingyen rámásolja, és visszaküldi. Tényleg cool játék, írj neki ! A címe: Doky of Sex'n'Spirit Kovács István Az utcanév már biztos Szombathely megváltozott, de szerin- Kun Béla u.25. tem így is odatalál. 9700 Tel:06-94-24-955 -> csak hétvégén !!! Közben már másodszorra vesztettem el TGM of SCN levelét, de újra megvan. ] kért arra, hogy a címe kerüljön az új- ságba. Tehát: Színvonalas prg-k cseréje és eladása TGM-nél !!! A címe: TGM of SCN Bucsek Ĺttila Dunaújváros Gagarin tér 19. fszt.3. 2400 Tényleg színvonalas prg-i vannak, mert elküldtem neki a Twinpigs-eket... új Vortex-et. A memberstátuszt még nem hozta nyilvánosságra. Annyit tudok, hogy a grafikus nem Ratt lesz, és a maincodernek sem Omegát szerződtetik. -Eldöntöttem magamban, hogy tartani kellene a hagyományt, hogy minden csa- patunk fél évig él. Valószínű tehát, hogy jövő február környékén megalapítom az uj-Prisoners-et. ( Nem TCFS nyomán. ) A memberstátusz itt sem ismert, de TCFS biztos nem lesz benne, mert ő új- vortekszes lesz. ( Poén volt... ) Há mé nem lapozó má ? < Vidék... > -Nukeman of Chain és azt hiszem Empire vagy Marco Polo nagy üzletet akarnak csinálni, amiben a németországi program- kereskedelem, a német SID-kártyaüzlet, egy esetleges német Plus/4-es újság be- indítása lenne benne. -Empire vagy Marco Polo fogja a SID- kártyákba az olcsó SID-et megszerezni. ( cirka 100 darabot. ) -Az üzlettel kapcsolatban: Nukeman of Chain várja azok jelentkezését, akik szeretnének némi hasznot látni a prog- ramjaikból. Ha CSAK neki kikülditek a stuffokat, és senki más német láma kezébe nem kerül, akkor szép pénzért el tudja adni a dolgokat... Ez persze de- mókra nem vonatkozik... Különösen érde- kelné őt az EDC, a Methabolix, de minden olyan group, akikkel még nincs contact- ja. Ennek a feltétele persze az, hogy nem szabad más németnek küldeni !!! -A német party-n szét röhögtük magun- kat néhány NST-demón. Nem azért, mert olyan jók voltak... -Omegával megírtuk a Nukeman-pardey indulóját. Aki ott volt, sosem felej- ti el azt a hét hangot... Azt hiszem, Peet of S&S-nek meg kellene írnia 3 szó- lamban... Omen ! Te biztos tudod fejből. játszd le neki, hátha születik egy kewl zak ! -Az utóbbi Prisoners és S&S stuffoknak nem azért egyforma az intrója, mert nem tudunk újat írni, hanem azért, mert kö- vetjük a 64-es divatot, hogy egy intrót többször is felhasználunk, hiszen nem az a program lényege. Az EVS igen szívta a fogát emiatt, de ez inkább annak tud- ható be, hogy az elsőt, a TURN IT! int- rót SJP nélkül írtam meg, mert nem volt hajlandó befejezni a plottert. Egyébként az intro Doky-nál és nálam is egyforma, csak a zene különbözik. Az én introimban egy Elvis-szám van min- dig, Doky-nál egy másik zene, nem tudom, mi az, de állandó. Az eddigi stufok, a- mik az új intróval jelentek meg: Proky intro: Doky intro: ---------------------------------------- Turn it! / PRI Logy / Doky Twinpigs #3 / S&S Twinpigs #2.5 / S&S Yellow P.#1 / S&S Nemsokára megírom a SID-verziót is... -TCFS azt állítja, hogy a Terminátort valószínüleg 65xx, 75xx vagy 85xx-es processzor hajthatja. ( Gyengébbek ked- véért:ilyen a VIC-20, a 64, a 16, a 116, a Plus/4, a 128, az 1541-es, 1551-es, 1570-es, 1571-es, 1581-es processzora.) Ezt arra alapozza, hogy amikor a TERMI- NĹTOR 1.-ben a Swaci az első öntesztet hajtja végre a film elején, ( éppen meztelenül vonul be egy kocsmába... ) akkor a display-en ilyen processzor assembly-listája fut le. ( Ez komoly !!! Bár én még nem ellenő- riztem, mert régen láttam, azóta meg nem tudom megszerezni... ) -Azt is hallottam, hogy a Bonanza Ban- zay első kazettáján a számok ritmusa, illetve a dobok egy része Plus/4-gyel lett csinálva. Vajon igaz ? Szerintem lehetséges... -Az viszont igaz, bár nem én írom meg először, hogy a Methabolix egyik tagja, és a Tankcsapda együttes vezetője test- vérek. ( Kémeri-fivérek... ) Yeeaahhhh! Szeretem a Tankcsapdát. Mellesleg éppen azt hallgatom: Kilépek az űrbe, a bőröm a szkafander, elmarad mögöttem már rég a naprendszer. -A német party-n csak azért nem alakult meg az ANTIT helyett az NST-ellenes csa- pat, mert tök hülyén hangzott volna: ANTINST... ( Poén ! ) -A Prisoners ismert név még 64-en is ! -Most éppen a Magyar Méhész #4 zenéjét hallgatom, mert lejárt a kazetta. Két zene van benne. Az egyik, amit most hal- lasz az újság közben, a násik meg egy még kúlabb zene. Majd valamibe belera- kom, hogy hallhassátok. Tényleg kúúúl ! Lapozz egy kevesnyit ! -Dr.Veress Páltól megkérdezte egy csaj, lehet-e porszívóval önkielégítést végez- ni. Az öreg zavarba jött, mert nem tud- ta, hogy a csaj fújni, avagy szívni a- karja . -Tegnap voltam a tüzijátékot megnézni, és egy 64-es haverommal, Warhead of Chromance-val mentünk ki. ugy volt, hogy ott találkozunk néhány másik 64-es scenetaggal, például a FACES, a TRIAS, a PRIDE, az EXILE, a CHROMANCE képvise- lőivel, de miután a nagy tömegben senkit sem találtunk meg, ketten vonultunk le a partra, hogy a kezdésig elmés beszó- lásokkal és szakmai vitákkal szórakoz- tassuk az arra rászorulókat. (Meg a töb- bieket is...) Warhead-ot nemsokára meg- kísérelték vízbe fojtani, mert fél per- cenként bemondta a pontos időt, hozzá- téve, mennyi van még a kezdésig. A gyil- kossági kísérlet elmaradt, mert hirte- len egy elcsigázott vizenfutó galamb csapódott be közénk. Szegényt még délben felriasztották az érkező nézők, és azó- ta nem tudott leszállni a rakparton ül- dögélő emberektűl. Annyira kifulladt, hogy amikor egy mellettünk ülő fickó meg akarta fogni, nem volt ereje elre- pülni, csak ekezdett ballagni a víz felé. Azt viszont már nemtudta elvisel- ni, amikor a fickó kezében Warhead meg akarta simogatni. Előre látva vesztét egy artikulátlan sikoltással a levegő- be vetette magát, de hamar visszazuhant. A sima víztükörről lapos kő módjára pat- tant egy vérszomjas nagymama kezébe, aki cséphadaróként forgatta zöld 7UP-os pille-palackját.Innen a tömeg miatt szem elől tévesztettük az eseményeket. Min- denesetre a tett színhelyéről hamarosan füstpamacsok kezdtek szálldogálni, és a közben elkezdődött tüzijáték robaját időnként el-elnyomta a véreskezű nagy- mama széles csámcsogása... ujdonságok ---------- Azt hiszem, nem túl sokkal szolgálhatok most, hogy miért, azt már leírtam né- hány helyen. Azért kezdjük: -Az EVS mega címe nem Mallory lesz, pedig tök cool name ( én adtam... ), hanem Megadreams. ( Lame név... ) A híreknél elolvashatod az ezzel kapcso- latos bonyodalmakat. Egyébként láttam pár részt a partyn és SJP-nél,cool lesz, csak a zene lesz EVS-módra lame... -Azt hiszem, kész az EVS-noter, ami még Prisoners-noterként szerepelt a Twinpigs-ben, de közben ugye megszűn- tünk... -Az új Nukepaperrel szívtam, mert kide- rült, hogy 1541-esen nem fut... ( ilyen úgyis ritkán van !`) Nem baj, kijaví- tottam, és elkldtem. Mellesleg írtam hozzá egy új editort, mert SJP-ét nem vette fel a Nuke. Ez csak belső haszná- latra készült, és passworddal indul. -ugy döntöttem, mégis megírom a Magic- paint +++ verziót, teljesen új kóddal. Remélem, lesz olyan jó, mint amit TCFS kezdett el. -Terveimben szerepel egy másik logo- editor is. Ez egy háromszínű, teljes graph-képes editor lenne, kör- és egye- nesrutinnal, másolással, kifestéssel, szóval tuti lesz. A kész logo charsetbe tömörítve használható. Ilyennel készül- tek az új intró alsóo logói, illetve a TURN IT! intro Prisoners-logója, 64-en. -Rachy of MX hosszú hallgatás után elő- rukkolt egy LLOYD GAME nevű játékkal. Fogalmam sincs, milyen típusú. -Szintén Rachy műve az Adventure Building System. Valami szöveges kaland- játékszerkesztő, amibe Botticelli, Multi Botticelli, Microillustrator, és később talán Art Studio képeket lehet a helységekhez rendelni. -Ĺllítólag van DIZZY 3 lus/4-en, és a színvonala is jó. Ezt egy nálam járt pogácsától hallottam. Meglepődtem, és kissé hitetlenkedtem is, de erre beje- lentette, hogy hétfőn ( ma van péntek ) elhozza nekem KAZETTĹN !!! Majd legkö- zelebb megírom, mi a helyzet vele. -Mint a hírekben olvashattad, létezik egy Plus/4-es női csapat, a Plussycats. Kiadták az első konvertált game-jüket, aminek a címe Nibbly'92. ln ismerem 64- ről ( a partyn Ratt próbálta áthozni ), és ha már fele olyan jó, mint az erede- ti, akkor meg fognak minket lepni. A game-t állítólag Denise konvertálta, Paula kis segítségével, az introban pe- dig Orsy kullogoja ( cool logoja ) van. Juteszembe, a Híreknél kimaradt, hogy a Paula és a Denise a Lamiga két intel- ligens chip-je. Gondolom innen jött a név ötlete. De hogy az Orsy honnan jött? Lányok, ha olvastok, írjatok nekem ! -TCFS állítólag befejezte a partyn elkezdett Cloud Kingdoms-ot, és valami másik game-t is, ami nem tudom mi. Azért tök jó, hogy mindezeket a Nukeman fogja nekem elküldeni... -TCFS a party óta azt hiszem, elfelej- tette a Logopaint +++ verzióját, ami az én Magicpaint-omon alapult volna. Ugye, TCFS csak saját code-dal dolgozik ??? Legalább ne előttem szedte volna ki a rutinokat a Magicpaint-ból ! De úgy tű- nik, csak azért kezdte el, hogy velem ki..sszon... TCFS SUX !!! -A Pound ( lásd a híreknél! ) készül a SID-kártya kiadására egy 2 oldalas demo- val. Kissé furcsán lesz összerakva, hogy a kártyátlanok is élvezni tudják... Garfield már három résszel majdnem kész, én még sehol sem tartok... Most ennyi újdonságról tudok. Mint már néhányszor mondottam volt, írjátok meg, milyen új dologról tudtok ! - Proky - SID-kártya ---------- Sokan kérdezték, hogy áll a dolog. Hát áll. Csory nemrég azt mondta, a frekven- cialeosztást újra meg kell csinálni, e- gyébként a kártya jó. Már van kivel meg- terveztetni a NYĹK-ot, Nukeman szerez olcsón SID-et, ( szeptemberben jön majd Magyarországra ezügyben ) szóval azért megyeget a dolog, Jelzem, nekem már van egy működő verzió, de nem a Csory-féle. Egy Christiam Schaefner nevű keletnémet fickó adta. Ez a kártya egyébként nem teljesen tökéletes, és nehezen használ- ható. A gép frekvenciáját meg kell fe- ezni ($ff13 1.bitje) és csak így lesz jó a zene. Bár így sem tökéletes, mert halk és néha elvesznek a szólamok. Ettől függetlenül jól mutatja, milyen lesz a jó kártya. Akit érdekel, szívesen meg- mutatom neki. Juteszembe, azt hiszem, már leírtam, de azért mégegyszer: Ez az újság már renndelkezik SID-kártya meg- hajtóval, szóval ha majd lesz Csory-fé- le kártyád, akkor az ESC-kel válthatsz a SID és a normál FRQ-converter között. O.K. Erről ennyit. - Proky - Szótár ------ lszrevettem, hogy egyes fickók kissé furcsán használják a "szakszavakat". Például a leggyakoribb hiba, hogy a coder-eket cracker-kent emlegetik. Saj- nos Plus/-en a crackerek már nem létez- nek, mert a cracker olyan egyén, aki gyári game-kat tör fel, és trainer-eket pakol bele. Aki demo-kat ír, az a coder. Na jó, akkor lássunk neki. Hogy a rovat hosszabb legyen, beleraktam néhány 64-es "nyelvjárású" szót is. coder - olyan ember, aki demót vagy já- tékot IR. cracker- olyan ember, aki játékokat tör meg, és trainer-eket rak rá. lamer - olyan fickó, aki csak programo- láma kat cserél, de csak saját szó- pogácsa rakozására. swapper- szintén cserél, de csapatban svápoló van, és azért swappel, hogy a csapatának stuffjai terjedjenek Ide már nem fér ki új, ezért lapozz ! stuff - bármilyen program, de lehet hardware, lemezbugyi, szóval olyan tárgy is, ami a compy-hoz kapcsolódik. dude - gyűjtőnév,beletartozik a coder, duda grafikus, zenész, cracker, guy swapper, vagy bárki, aki az elite-be tartozik. elite - a scene azon csapatai, akik ma- gas színvonalat adnak. scene - egy gép köré csoportosuló őrül- szín tek gyűjtőneve. cool - valami kegyetlenül jó dolog Ql jelzője, kb. olyasmit jelent, kewl hogy laza, klassz, stb... party - olyan összejövetel, ahol több pardey csapat találkozik, és fő célja nem a programok másolása. meeting- egy csapat taagjainak találko- zója, esetleg néhány vendéggel. greeting-üdvözletek egy scrollszövegben greets azoknak, akiket a szöveg írója bigrets személyesen ismer,vagy contact- ja van velük. ruler - uralkodő rules - uralom outfit - külső kinézet design - szintén ilyesmit jelent, de azt is takarja,hogy milyen az adott stuff összhatása. Mega- - valami extra dolog jelzője. mag - lemezújság (lehet kazettán is!) spák - space ( szóköz billentyű ) Hirtelen ennyi jutott eszembe. Lehet, hogy a következő számban folytatom. Ha valakinek van még ötlete, írja meg, és leközlöm. Remélem, egy kicsit rendet raktam az ilyen és ehhez hasonló szavak között. Ha valakinek nem tiszta ezeken kívül valamilyen szó jelentése, az is írhat, és én megválaszolom. Vagy nem. -=+ Proky +=- Poénhegyek ---------- Remélem, ez a rovat fog legjobban tet- szeni. Nem is dumálok, hanem indítom a vicceket: Rendőrvizsga van. Hárman felvételiznek, Bemegy az első.Megkérdezik tőle: -Do you speak english ? -Hööö??? Kirúgják. Megy a második. A kérdés: -Do you speak english ? -Hööö??? Ezt is kidobják. Megy a harmadik. -Do you speak english ? -Yes, I do. -Hööö??? ---------------------------------------- Két rendőr atombombát fűrészel a siva- tagban. Megkérdi az egyik: -Te Józsi ! Mi lesz, ha ez itt felrob- ban?` -Nem probléma, van másik ! A tanár megkéri a gyerekeket, mondjanak valami csintalanságot. Feláll Pistike: -Nekem tegnap éjszaka kistesóm lett. -Gratulálok, de mi ebben a csintalan- ság? -Az,hogy én szúrtam ki a papa óvszerét! ---------------------------------------- Tanárnő:-Móricka, leírtad 100-szor,hogy "nem beszélek csúnyán, és nem tegezem a tanárnénit"? Móricka:-Hát persze, 200-szor. T:-ls miért 200-szor? M:Hogy jobban örülj, te ribanc!!! -Ha előre tudom, hogy szűz vagy, több időt szánok rád ! -Ha előre tudom, hogy több időt szánsz rám, leveszem a harisnyám !!! ---------------------------------------- A falusi bácsi felmegy Pestre. A Rákóc- zi téren egy Qrva leszólítja: -Papa, akar egy menetet ? Az öreg belemegy. Felmennek a kéróra. A Qrva elkezd vetkőzni, de a bácsi nem várja végig, még a csajon van a melltar- tó, ő már nekikezd. -Papa, még le sem vetkőztem teljesen ! -Nem tesz semmit, a kecskét is kantá- rostul basztam meg... -Miért oszlott fel a futballcsapatotok? Talán elvesztettétek a kedveteket? -Ĺzt nem, csak a labdát... ---------------------------------------- -Pincér ! A levesemben egy légy van ! -Az semmi ! A kenyerém egy pók mászik ! ---------------------------------------- -Mi az:kicsi, és szélesedik a mosolya? -Kisgyerek zsiletpengét szopogat. ---------------------------------------- -Mi az:fekete és nekimegy a zongoránal? -Steve Wonder ---------------------------------------- -Mi a villamosszék kisöccse ? -Elektromos kisülés. 2 láma rendőr talál egy tükröt. Az 1-ik belenéz: -Jaj, de ismerős ez a fickó ! Belenéz a másik is: -Te hülye, ez én vagyok ! ---------------------------------------- -Mi az: drót végén széndarab ? -Kezdő villanyszerelő. ---------------------------------------- -Honnan ismered meg a leprás postást. -A bélyeg alatt ott van a nyelve... ---------------------------------------- A rendőr biciklizik. Egyszer csak ele- sik. Bazi nagy tömeg gyűlik köré: -Mit néznek? ln mindig így szállok le ! Apu és Anyu nagy gondban vannak. 1 hét múlva lesz Imike születésnapja, és nem tudják, milyen tortát vegyenek neki. Egyik nap Imike hazajön az iskolából. Apu megkérdezi: -Ettél fagyit ? -Nem. -ls ízlett ? -Nem ettem fagyit !!! -Hazudsz, disznó ! -sikoltja kedves hangsúllyal Apu, majd kicsavarja Imike kezét, kecses mozdulattal a WC-be nyom- ja a fejét, néhányszor lehúzza a vizet, majd a biztonság kedvéért mégegyszer. Eközben a konyhakést egyszer-kétszer megforgatja Imike nyakában, majd fel- kattintja öngyújtóját, és némi fülpör- kölést kilátásba helyezve így érdeklő- dik: -Na most válaszolj a kérdésemre, vagy kiheréllek ! Milyen fagyit ettél ? -Vahanihilihihaha...-hörgi Imike. -ls ízlett ? -Ihigehen... -Jól van, mehetsz játszani-mondja apu és visszaadja Imikének a levágott ujját. Megérkezik Anyu. Apu lelkendezve öleli meg: -Képzeld, tudom, milyen torta kell a mi kis Imikénknek ! -Milyen ? -Vaníliás !!! -Mindegy, mostmár vettem egy puncsosat. < Kissé morbid... > Tudtad hogy... -Omen terhes ! De csak Doky kedvéért ! -a franciaországi dermesztő -49 fokos hidegben lefagyott a Mona Lisa mosolya. -Ellopták a Bastille 1789-es bevételét. -Nobel díjat kapott Ratt, mert sikerült kereszteznie az egerészölyvet és a szar- vast. Az így kapott állat az egérszar. -Megjelent Szemérem István új könyve: 80 pap alatt a hölgy örül. Most egy kis közmondásanyag: Ahány ház, annyi szopás. Nem esik messze a vak a botjától. Kicsi a bors, de le van szarva. Öntsünk tiszta vizet a nyílt lapok közé! Hazug embert könnyebb utolérni,ha sánta. Az nevet utoljára, aki utoljára nevet. Sok lúd sokat szarik, Madarat tolláról, zoknit szagáról. Sok pohárnak sok az alja. Öregember nem vénasszony. Nyelvében él a nemzet, de a nyelvével még senki sem nemzett. Kutya sem válik vízzé. Hmmm... Kábé ennyi lett volna, de azért még kaptok búcsúzóul egy kúl viccet: A rendőrnek fia születik, de kis testi hibával, ugyanis 4 keze és 4 lába van. A rendőr titokban neveli a gyereket, de a ficak a 18-adik szülinapjára azt kéri, hogy vigyék el egy hajókirándulás- ra. El is viszik. A gyereknek WC-re kell mennie. Oda mégsem mehetnek vele, ezért elengedik, de lelkére kötik, hogy nagyon vigyázzon. Eltelik 10 perc, a ficak nem jöm. Eltelik 20 perc,még mindig nem jön. Már fél órája távol van, gondolják, ki- mennek érte. A WC-ben nagy dulakodás za- ja hallatszik. Egyszer csak kicsaódik a WC ajtaja, és kilép egy véres pasi:` -Bazi nagy pókot fogtam !!! < Remélem ti is szeretitek az ilyen morbid poénokat. > - Proky - Tárgyalás --------- Bár a Prisoners megszűnt, és így a bűn- ügyekhez semmi közünk, azért az ügyészi állásomat megtartom, tehát ez a rovat is marad. Most a DIGITAL INTEGRATION / TCFS kerül terítékre. A loader jó, még 51-esen is fastloader- rel fut (ha jól emlékszem), ami TCFS- től elég szokatlan. Szerintem Csory ke- ze van a dologban... Töltés közben az UNASSUMING demóból már jól ismert LOADING logo vigyorog ránk. Ejnye-bejnye Töci! Nem lehetett volna valami másik logot rakni bele ? ln magam legalább 3 olyan 64-es demót másoltam fel neked, amiben ezerszer jobb LOADING`logo-k voltak ! Ha már minden- képpen konvertált kell, onnan vehettél volna! Az első rész egy Finesplitter, azaz rasztertörésutánzat graph-képen, 3 szín- ben (+fekete háttér). Ez a TCFS-től már szinte megszokott darabos mozgást pro- dukálja. Egy kis idő múlva a splitter közepe eltűnik, és egy TCFS logo jele- nik meg helyette, ami Omen műve. Nekem nem tetszik a logo ( bocs, Omen ! ),de ez ízlés dolga. Nemsokára visszajön a splitter, majd ezen egy színmemória- scroller indul el. Mindez alatt egy bor- zasztó zene indul el, amin hallatszik, hogy CEEKAY módszerrel van elrakva, bár ezt nem ellenőriztem. ( Aki nem ismeri a módszert: az összes hangregiszter ér- téke raszterlefutásonként eltárolva. Gyors, de memóriaigényes módszer. ) A második rész egy vectorpart kör- scrollal kombinálva. Fasza code, egy Battery 2 stílusú TCFS logo, CEEKAY zak, darabos mozgású vector. A code viszont ténykeg jó. A harmadik rész egy igazán eredeti öt- let, egy cool rajzfilm. Az a kár, hogy konvertált, annak ellenére, hogy TCFS szerint "a demoban nincsenek konvertált kódok vagy effektek" ( fordítás az utol- só partból ). Sajnos volt szerencsém a? eredetihez, és csak a zenében és a logo- ban különbözött. A zene nem Ceekay ! A The End part egy upscroller grafikus képen, TCFS közmondásos darabosságával. A kép jó, de 64-ről van. A zene igen láma lett, szintén CEEKAY-os ! Akkor most a 6 szempont 0-10-ig : 1. - Graph..........................4 Ami jó, 64-ről van. Egyébként sem egy grafikai beállítottságú stuff... 2. - Code............................9 Hát ez tényleg jó. Mégsem 10-es, mert a rajzfilm 64-es code. 3. - Zaks............................3 Már leírtam, miért lett ennyi. Ami fel- hozta, az a Cartoon zenéje, az jó lett. 4. - Design..........................3 Nagyon lehúzza az a darabos mozgás... 5. - ujdondság.......................9 Minden rész a maga módján eredeti. 6. - Ötlet...........................5 Erről nincs mit mondanom, ez van. Összegezve: 33 év. Most jöhet az SJP-féle ügyiratszimulá- tor: Vádlott: TCFS Vád: Digital Integration Ügyész : Proky - Sex'n'Spirit ÜMK. Enyhítő körülmények : Design, Zaks Súlyosbító körülmények: Code, ujdonság Itélet: 33 év, fogházban letöltendő kényszermunka. Hát, ez volt az én magánvéleményem. - Proky - Programozástechnika ------------------- Most egy olyan dolog, ami még nem aktu- ális, de jó lenne, ha mindenki ismerné: A SID-kártya kezelése: Tulajdonképpen egy egészen egyszerű technikája van. Ugye van egy 64-es ze- nénk. ( Enelkül nem nagyon megy... ) Ezt minden átírás nélkül lejátsszuk. Igy a zene- illetve hangadatok beíródnak $d400 fölé. ( max $19 byte ) Ezeket kell a SID-kártyába juttatnunk. Csory kártyájá- ban a SID $FE80-tól lesz címezve, a Schaeffner-kártyában $FD40-től. A lényeg tehát, hogy a $19 byte-ot át kell másol- ni ide. Ugye, egyszerű ?`Ettől függet- lenül a TED hangját a megszokott módon használhatjuk. Ami tulajdonképpen problémás, az a kár- tya lekérdezése. Mert ugye mennyivel e- legánsabb, ha a prg. felismeri, hogy van-e kártya a gépben, vagy nincs, mint ha megkérdezi. A legegyszerűbb módszer azon alapszik, hogy a SID`tartalmaz egy Analóg-Digital konvertert. Ez eredetileg a $d419-1a címeken érhető el. A kártya ezeket a $fe99-9a ( Csory ) illetve a $fd59-5a ( Schaeffner ) címekre rakja át. Mivel ezek a kártyában nincsenek be- kötve, értékük mindig $ff lesz. Ez ter- mészetesen csak akkor jelentkezik, ha a kártya be van dugva. Ha nincs, akkor mindkét terület tartalma változik, mert oda nincs memória címezve. A lényeg te- hát: Néhányszor egymás után megvizsgálni a $fe99-9a iletve $fd59-5a címek tartal- mát. Ha minden esetben $ff-et találunk, akkor a gépben van kártya. Ha nem, akkor alapgéppel van dolgunk. Hogy néz ez ki a gyakorlatban ? Ha lapozol egyet, meg- tudod. a2000 lda $fe99 A többszöri lekérdezés cmp #$ff azért kell, mert alap- bne ide állapotban itt a memó- lda $fe9a ria állandóan változik. cmp #$ff bne ide lda $fe99 cmp #$ff bne ide lda $fe9a cmp #$ff bne ide jmp $3000 - van kártya ide jmp $3100 - nincs kártya Levelezés --------- Képzeljétek el, kaptam két levelet, ami az ex-Twinpigs-sel kapcsolatban jött... Az elsőt TGM of SCN írta, saját bevall- lása szerint ő a Scorpions új grafikusa. Az ő levelét sikeresen elhagytam, így még idézni sem tudok belőle. Sebaj, neki válaszoltam, és el is küldtem neki né- hány "újabb" Prisoners és S&S stuffot. A másik levelet Rachy of MX küldte, és ennek nagy szerepe volt abban, hogy végre megIrtam ezt a számot. Akkor lás- suk a levelet: Hello Proky ! RACHY vagyok. Olvasgattam a Twinpigs számait, amikor rábukkantam a fantaszti- kus hírre: T.N.#27, és még azt is meg- tudtam, hogy én rajzoltam a gfx-et bele. ( vagy az a B.T.-ben volt?) és az intro- ját is én csináltam. Nahát ! Hogy miket meg nem tud az ember ! ln ugyanis úgy emlékszem, hogy össz-vissz egy logo-t segItettem a fehérvári party-n UNREAL- nak belerakni! Na mindegy! Ha már mindenáron hIreket akarsz adni rólam, akkor inkább azt Ird le, hogy... ( leírtam a híreknél - Proky )@ Az újság egyébként tetszik ! Elég jó poénokat nyomatsz ! ( Ezentúl csak RACHY márkájú WC-papírral törlöm ki a seggem...) A SID-kártya hIre igaz? Az elég kewl lenne! ls az ára is elfogadható lenne. (Engem nagyon érdekel...) Na mára ennyi, mert még elbízod magad. Nem szükséges levélben válaszolnod, e- lég az újságban, úgyis megkapom. BYE! RACHY of MX U.i. : egyelőre úgy néz ki, hogy MX-es vagyok... ---------------------------------------- O.K. Rachy ! Kösz a levelet, bár kissé meglepődtem, azt hittem, már legalább olyan magasról szarod le a PLUS/4-et, mint én a TCFS fejét. Meg aztán nem is voltunk a leg- jobb viszonyban... De mindegy, én mos- tanában senkivel sem vagyok összevesz- ve, csak azt a fasz TCFS-t utálom kur- vára. Ha érdekel, miért, akkor olvasd el a Byte Times #5 hírrovatát ( Logo- paint vs. Magicpaint ügy. ) Szóval akkor kicsit válaszolgatok, re- akciózok a leveledre. -A Terror News #27 természetesen sziva- tás, bár létezik. Nem én követtem el, de nem is akarom elárulni, ki csinálta. Egyébként az OMO-tól lett ilyen. Mellesleg hozzám az MX-féle TN-ből még egy darab sem jutott el hozzám. Való- szInüleg az én hibámból. Juteszembe, nem akar valaki nekem stuffokat küldöz- getni ?`El tudnám viselni... Igy az újság is jobban informált lenne. -Örülök, hogy tetszett a Twinpigs. Re- mélem, ez is tetszeni fog, mármint a Yellow Pages. Ezzel kapcsolatban vala- melyik rovatban olvasd el a mentegető- zést ! -Annak is örülök, hogy ezentúl csak a RACHY márkájú papírt használod, majd a gyártóktól szedek reklámdíjat. ( vicc volt... ) -Nem szoktam elbízni magam, viszont sze- retem a hosszú leveleket. Legközelebb légyszíves a papír másik oldalára is ír- ni, hogy több legyen ! -Már rájöttem, hogy azért írtad, hogy szerepelhess az újságban. Hát eme vágyad teljesülhetett, majdnem saját rovatod van. -MX-es vagy ? Az valami vírusos beteg- ség, vagy egy új párt ? Akkor ennyi. Remélem, nem sértődtél meg, de hát ilyen a stílusom, mint a Twinpigs-ben már olvashattad. Mentségem- re szolgáljon, hogy magamat is "kigúnyo- lom" ( hú, de szépen irtam ! ) Mellesleg megmaradhatna ez a jó szoká- sod, hogy leveleket írsz nekem, hálából mindig beleraknám a szövegedet az új- ságba. Benne vagy ? Ird meg ! Egyébként várom mindenki levelét, jó lenne, ha hírekkel, új stuffokkal ké- nyeztetnétek... %: Proky of S&S PROKOP GĹBOR BUDAPEST XXI. Zrínyi u. 4. 10/46. H-1214 :(06)-(1)-277-09-27 - Proky - Címek ----- Most egy ici-picit több cím lesz. Elő- ször a szerkesztőségi cím: Proky of Sex'n'Spirit ;újdonságokat, Prokop Gábor ;híreket, új Budapest XXI. ;stuffokat várok, Zrínyi u.4.10/46. ;itt lehet kriti- H-1214 ;zálni is. Tel:(06)-(1)-277-09-27 Megjegyzem, lehet, hogy nemsokára el- költözünk,de ez a levélcímet nem érinti, mert a postás úgyis elhozza majd. Azok, akik személyesen keresnek meg, a lift- ben vagy a 10. emeleten az ajtónknál majd megtalálják az info-t, hogyan ta- lálnak el hozzám. ( A ház másik végén lévő lépcsőházba megyünk majd, a 3. eme- letre. ) Szóval írjatok nekem sokat !!! Most Doky kérésének teszek eleget, aki befejezte a Logy-t, és szeretné terjesz- teni. Természetesen mindenki megkapja, de mivel másolásvédelem van rajta, csak Dokytól lehet megszerezni. Aki vágyik egy igazán cooool logikai game-ra, jó digitalizált BONUS-képekkel, eredeti ( nem lopott, direkt erre a célra írt ) 64-es csúcszenével, klasz intróval, stb. akkor írjon Doky címére, küdjön neki válaszbélyeget és egy lemezt, amire ő ingyen rámásolja, és visszaküldi. Tényleg cool játék, írj neki ! A címe: Doky of Sex'n'Spirit Kovács István Az utcanév már biztos Szombathely megváltozott, de szerin- Kun Béla u.25. tem így is odatalál. 9700 Tel:06-94-24-955 -> csak hétvégén !!! Közben már másodszorra vesztettem el TGM of SCN levelét, de újra megvan. ] kért arra, hogy a címe kerüljön az új- ságba. Tehát: Színvonalas prg-k cseréje és eladása TGM-nél !!! A címe: TGM of SCN Bucsek Ĺttila Dunaújváros Gagarin tér 19. fszt.3. 2400 Tényleg színvonalas prg-i vannak, mert elküldtem neki a Twinpigs-eket... -->
|